Az ember gyermeke, film poszter

A Föld, 2027. A jövőt illető remények egyre sorvadnak. Csaknem 19 év telt el az utolsó csecsemő megszületése óta. Míg a legtöbben elfogadják az elkerülhetetlent és szeparatizmusba, törvényenkívüliségbe és nihilizmusba süllyednek, mások tovább harcolnak a bolygó egyesítéséért és az egyre csökkenő populáció jogaiért.

Az Oscar-díjra jelölt mexikói rendező, ALFONSO CUARÓN (Anyádat is, Harry Potter és az azkabani fogoly) legújabb filmje, Az ember gyermeke (Children of Men) két évtizeddel repít minket előre a jövőbe – és intő figyelmeztetést küld a ma élő emberiségnek.

2027-re a Földnek nem sok tartaléka maradt. Csaknem tizenkilenc év telt el azóta, hogy az utolsó kisbaba megszületett, és az emberiség jövője minden múló évvel egyre kilátástalanabb. Bár a legtöbb ember belenyugodott az elkerülhetetlenbe, és elzárkózva, törvények nélkül éli értelmetlen életét, néhányan még harcolnak a bolygó egyesítéséért és az egyre csökkenő népességű társadalmak jogaiért.

Nagy-Britannia az egyetlen ország, amelynek sikerült – katonai imperializmus árán – túlélni a belső harcokat, és ennek köszönhetően illegális bevándorlók hatalmas tömegeivel kell számolnia. A totalitáriánus rendszer keményen lép fel a menekültek ellen: táborokba hurcolják, majd deportálják őket.

Theót (CLIVE OWEN) mindez nem érdekli. Korábban aktivista volt, most bürokrata, és úgy vészeli át a reménytelenséget, hogy egyszerűen nem törődik semmivel. Életébe csak az visz némi színt, amikor meglátogatja öreg barátját, Jaspert (MICHAEL CAINE), aki vidéken lakik, több mérföldnyire Londontól. Együtt emlékeznek a boldogabb időkre, amikor még bajtársakként harcoltak. Mindez hirtelen megváltozik, amikor Theót egy nap egy kisbuszba tuszkolják, és Julian (JULIANNE MOORE) elé viszik. A nő régen szerelme és bajtársa volt, ma pedig egy menekültek jogaiért harcoló csoport vezetője. Julian arra kéri Theót, hogy segítsen papírokat szerezni egy fiatal nőnek, Kee-nek (CLARE-HOPE ASHITEY), hogy biztonságban elhagyhassa az országot. Theo elvállalja a feladatot – Julian kedvéért, no meg 5000 font ellenében –, és nemsokára Kee-t és Julian társait kell átsegítenie az ellenőrzőpontokon a tengerpart felé vezető úton. Ha elérik a célt, a rejtélyes Humán Projekt nevű szervezet oltalma alá kerülnek, amelynek a világ legnagyobb tudósai dolgoznak, hogy egy új társadalmat hozzanak létre. Ám amikor Theót és a csapatot terroristák támadják meg, kiderül, hogy Kee nem csak egy egyszerű menekült… vannak, akik készek meghalni érte. Kee nyolc hónapos terhes és megtestesíti azt a csodát, amelyet az egész bolygó várt és remélt. Kee és Theo menekülni kényszerül azok elől, akik mindent kockára tennének egy ügyért és azok elől is, akik a gyermeket politikai célokra használnák fel, és végül összefognak az eljövendő generációk érdekében.

Eredeti cím: Children of Men | Műfaj: feliratos amerikai sci-fi, thriller | Rendező: Alfonso Cuarón | Játékidő: 114 perc | Zene: John Tavener | A film forgalmazója: UIP Duna Film | Hazai mozi bemutató: 2006. november 16. | Főszereplők: Chiwetel Ejiofer, Clare-Hope Ashitey, Clive Owen, Julianne Moore, Michael Caine | Webcím: www.childrenofmen.net | Korhatár: 16

Az ember gyermeke előzetes