Asterix az Olimpián mozi poszterGyermekkori álomként kezdődött: Thomas Langman arról álmodozott, hogy ő maga vigye vászonra Asterixet. És ő az, akitől az apró gallok kalandjainak megfilmesítési ötlete is ered.

Mindig is nagy rajongója volt Goscinny és Uderzo képregényeinek, és szentül hitt a teljes életnagyságú feldolgozás sikerében.

Az ASTERIX ÉS OBELIX-nek /Asterix et Obelix contre César, 1999/ Franciaországban 9 millió nézője volt. Az ASTERIX ÉS OBELIX: A KLEOPÁTRA KÜLDETÉS-nek 2002-ben 15 millió.

Ekkor született meg a harmadik terv: Thomas Langmann úgy döntött, most már ő veti bele magát az ötlet megvalósításába is. Igen hamar kiválasztotta a feldolgozásra szánt témát, mégpedig a ASTERIX AZ OLIMPIÁN-t, mert mint mondja, ez a leglátványosabb Asterix-kaland. A leginkább moziszerű, amely már a témájánál fogva is lehetőséget kínál arra, hogy különféle nemzetiségű színészek játsszanak benne. Ideális anyagnak találta ahhoz, hogy egy olyan filmet forgasson belőle, amely egyszerre vígjáték, ugyanakkor követi a nagyszabású történelmi filmek hagyományait is, sőt még akció- és kalandfilm jellege is lehet.

asterixazolimpian626

Az ASTERIX AZ OLIMPIÁBAN két fő irányvonal adott. Az egyik a Cézár és Brutus közti párviadal. Brutus Cézár fogadott fia, akinek más se jár a fejében, mint hogy Cézár lehessen Cézár helyett. A másik vonal egy szerelmi szál egy fiatal gall és a görög hercegkisasszony között. Ugyanerre a nőre Brutus is feni a fogát, de kezét az apja az olimpia győztesének adja. Itt lép közbe Asterix és Obelix is, akik honfitársuk segítségére igyekszenek, hogy az elnyerhesse a hölgy kezét és ily módon diadalmaskodhasson a szerelem. Brutus és a fiatal gall között olyan versengés alakul ki, amely nem feltétlen a fair-play elemeit hordozza magában…

Miután a képregényben is felvillan egy pillanatra, így a filmbe is belevarázsoltak néhány jelenetet, ahol a nagy sportlegendák segítenek a csábításban, és a kaland presztízsének emelésében: Michael Schumacher Jean Todd istállójából indul kocsiversenyre, Zinédine Zidane, igazi egyiptomiként rúgja a labdát, vagy Tony Parker, aki megmutatja, milyen is lehetett az őskosarazás. A film a sportról, nemes versengésről és barátságról szól. …no és persze a totális hülyeségről!

[scg_html_vizszintes_vonal]

Eredeti cím: Astérix aux Jeux Olympiques | Műfaj: francia, spanyol, német szinkronizált családi kalandfilm, vígjáték | Rendező: Frédéric Forestier, Thomas Langmann | Játékidő: 115 perc | Zene: Frédéric Talgorn | A film forgalmazója: SPI International | Hazai mozi bemutató: 2008. Január 31. | Főszereplők: Gérard Depardieu, Clovis Cornillac, Alain Delon, Franck Dubosc, Benoit Poelvoorde, Claudia Cardinale, Nathan Jones, Jean-Pierre Cassel, Mónica Cruz | Korhatár: ismeretlen| Asterix az Olimpián IMDb